Levendula ültetés profi módon, otthoni eszközökkel

Levendula ültetés profi módon, otthoni eszközökkel

Idén ősszel 1.100 darab levendula ültetés volt a tervünk. Olvasa el, hogyan lehet ekkora mennyiséget profin, de otthoni eszközökkel elültetni.

Előkészítő munkálatok

Az előkészítés során két fő tevékenységet valósítottunk meg: a talaj előkészítését, valamint utána a palánták helyére a lyukak előzetes kiásását.

A talaj előkészítése

Ahhoz, hogy a levendulát ki lehessen palántázni, szükség van arra, hogy a talaj megfelelően elő legyen készítve. Ez az előkészítés három részből áll: a talaj boronálása a földterületen lévő előző termények után, majd mélyszántás, végül pedig talajlazítás.

A boronálást és a mélyszántást mi kihagyhattunk, hiszen egy évvel ezelőtt ezt már megtettük. Maradt a talaj lazítás, amelyet talajmaróval, felénk ismertebb nevén „rotovátorral” tettünk meg. A terület nem volt túlságosan nagy (kb. 1000m2), igy ezt egy kisebb traktorral és a hozzá tartozó céleszközzel valósítottuk meg.

Talaj lazítás levendula ültetés előtt
Talaj lazítás gyomirtással egybekötve
Talaj lazítás, egy kis gyomirtással egybekötve
Fellazított talaj a levendula ültetés előtt
Fellazított talaj a levendula ültetéshez

Ha nem ekkora mennyiséget szeretnénk elültetni, hanem néhány levendula tövet szeretnénk kiültetni a kertünkbe, akkor nyilván a boronálás-szántás-lazitás kombinációt elhagyhatjuk és rögtön a telepítésre ugorhatunk.

Amennyiben nagyobb mennyiségekben gondolkodunk, az előkészítő munkát értelem szerűen nagyobb teljesítményű gépekkel érdemes végezni.

A levendula ültetés előkészítése – „lyukak”

A levendula ültetését kézi erővel, manuálisan terveztük elvégezni. Lehetséges erre a célra levendula ültető gépet is használni, azonban annak bérlése, netán vásárlása csak többezres mennyiségek esetében éri meg. Tehát maradt a kézi munkavégzés.

Ehhez azonban arra is szükség volt, hogy kiássuk azokat a lyukakat, amelyekbe a levendula palánta kerülni majd. A korábbi ültetésekből tapasztalva, ezt előre, még a palánták megérkezése előtt el akartuk végezni.

Egyenes sorok

Lyukak előkészítése a levendula ültetés előtt
A kihúzott madzag biztosítja az egyenes sorokat

Annak érdekében, hogy a kiültetett levendulák egyenes sorban legyenek, zsinórt húztunk ki a földterületre. Ez biztosította az egyenes vonalat. Ezen kifeszített zsinór alatt pedig elkezdtük kiásni a lyukakat a levendula palántáknak.

Zsinór biztosítja a sorok egyenességét és a sortávolságot
Zsinórral jelöltük ki a levendula ültetés vonalát

Az egyes lyukak közti távolságot, az ajánlott 50 cm-t egy kis, 50cm-es fadarab segítsévégel biztosítottuk: a kiásott lyuk közepéhez helyeztük, majd úgy ástuk a másik lyukat, hogy a fadarab másik vége nagyjából a következő lyuk közepén legyen.

A levendula ültetésnek ez az egyik legfárasztóbb és leghosszabb ideig tartó folyamata. A vonal kijelölésével, kiméréssel, ásással, kis pihenővel együtt, ketten dolgozva kb. 100 lyuk / óra teljesítménnyel haladtunk. A tervezett 1.100 lyukat kb. 2 nap alatt sikerült előkészíteni.

Ha az ültetést géppel szeretnénk végezni, akkor ez a lépés nyilván elhagyható. Ha azonban pár tő lervendulát ültetünk ki, akkor ezeket a lyukakat mindenképpen ki kell ásnunk.

Ássuk a lyukakat
Ásás közben

A lyukak mélységét illetően kicsit túllőttünk a célon: mi kb. 20-30cm mély lyukakat készítettünk, de elegendő a kb. 15cm mély lyuk is. De nyilván ez függ a levendula palánták méretétől, típusától is.

Sortávolság, a levendula ültetés egyik fő kérdése

A sortávolság egy komolyan megfontolandó kérdés, még a levendula ültetés előtt. Minél kisebb a sortávolság, annál több levendula fér el egy adott területen, viszont minél nagyobb a sortávolság, annál könnyebben tudjuk majd művelni, karban tartani a sorok közti területet. Az ajánlott sortávolság 140-160cm. Mi 180cm-es sortávolságot választottunk.

Készen vannak a lyukak a levendula ültetéshez. A sortávolság 180 cm
A sorok közti távolság 180 cm

A nagyobb sortávolság oka, hogy ezen a területen kézi betakarítással számolunk és kényelmesen el szeretnénk férni a sorok között, valamit hogy a sorköz művelésre használatos gépünk 100cm széles. A levendula bokor átmérője meg kb. 70-80cm, igy épp el fogunk férni. Nyilván, „ipari” jellegű levendula ültetésnél célszerű a minimális sortávolságot választani.

Levendula ültetés, palántázás

Úgy időzítettük a levendula palánták beszerzését, hogy a talaj előkészítését és lyukak kiásását követően érkezzenek meg a levendula palánták. Tehát, amikor megérkeznek, akkor már csak a tényleges kiültetés marad, nem kell előkészítő munkákat végezni. Ezzel csökkentjük azt az időt, amig a lenvendula palánta nincs a földben.

Locsolás

A levendula ültetést megelőzően a kiásott lyukakba vizet kell tölteni – hogy ne a száraz földbe ültessük ki a palántákat. Ezt közvetlenül az ültetés előtt tettük meg annyival, hogy ne legyen sáros a lyuk, azonban fel se szívódjon. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy kb. egy órával előtte öntöztünk.

Közvetlenül a levendula ültetés előtt beöntöttük vízzel a lyukakat
Vízzel beöntött lyukak

Kérdés, mennyi vizet tegyünk egy lyukba? Az ajánlás és a tapasztalatok alapján kb. 4-5l kell egy lyukba. Erre különösebb mérőeszközünk nem állt rendelkezésre, ezért saccoltunk: addig engedtük a vizet, amig annak magassága legalább a lyuk feléig nem ért.

Öntözzük a lyukakat
Locsolás közben

Palántázás, avagy a levendula ültetés maga

Végül elérkeztünk a lényeghez, magához a levendula ültetéshez. Mivel tapasztalatból tudtuk, hogy ez is eléggé időigényes feladat, ezért segítséget hívtunk: család, rokonok, barátok, ismerősök segítettek ebben egy szép péntek délutáni napon.

Levendula ültetés folyamatban
Levendula ültetés közben
Levendula ültetés csoportosan
Levendula ültetés közben

Az ültetés maga hasonlóan történik, mint minden más palánta ültetése: a növényt a lyukba helyezzük, majd földdel körbe borítjuk és letömörítjük. A korábban említett segítséget igénybe véve, 17-en dolgoztunk az ültetésen és kb. 1,5-2 óra alatt végeztünk vele.

Hamarosan végzünk a Levendula ültetéssel
Levendula ültetés közben

Ezúton is nagyon köszönöm mindenkinek, aki eljött és segített!

A levendula ültetés nem ért még véget, avagy kell-e öntözni?

A levendula nem vízigényes növény, év közben nem igényel öntözést. A levendula kiültetést követően kb. két hétig azonban szükséges nedvesen tartani a friss ültetvényt.

Az elültetett levendula palánta
Levendula ültetés után

Nekünk idén szerencsénk volt: a levendula ültetést követő napon eleredt az eső, amely a természetes öntözést biztosította. Az előrejelzések alapján azonban ez nem lesz elég, ezért pár nap múlva biztosan öntözni fog kelleni. Ennek minkéntje egyszerű: ha száraz a föld, akkor meg kell öntözni.

Hogyan tovább?

Kiültettük a levendulát, de kell még valamit tennünk annak érdekében, hogy tavasszal szép lila színben pompázó levendula mezőnk legyen?

A válasz, igen. A következőekben majd leírjuk, hogy mit kell tennünk még a levendula ültetés után.

Érdekes volt ez a cikk a levendula ültetésről?

Olvassa el korábbi írásainkat: az ültetés menete és a talaj előkészítése

Mikor kezd virágozni a levendula?

Mikor kezd virágozni a levendula?

Az idei évben tapasztalható változékony, esős és meleg időjárás hatással volt a levendula virágzására is, amely kicsit korábban érkezett, mint vártuk.

Szárazságot jelső barázdák a levendula földön, 2019.06.05.

A fenti kép idén június 6-án készült. Hiába volt a nagy esőzés, a föld a levendula körül még eléggé száraz, barázdás volt.

Virágzik a levendula, 2019.06.15.

Később, a további tartós esőzések és a kitartó napsütés hatására virágba borult a növény és eltűntek a szárazságot jelző barázdák is.

Méhecske a levendula virágon. 2019.06.15.

Ahogy a fenti képen látjuk, a méhecskék (és lepkék is) szeretik ezt a növényt. Ki találja meg a képen a kis állatot?

Hogyan ültessünk levendulát – ültetés menete

Hogyan ültessünk levendulát – ültetés menete

A levendula elültetése elsőre egyszerű feladatnak tűnik, de nagyon sok buktatója van, ahogy azt látni fogjuk. Mégis, hogyan ültessünk akkor levendulát? Második rész.

Ha sikerült előkészítenünk a talajt a levendula ültetésre, akkor kezdődhet maga az ültetés.

Először is egy ásónyomnyi lyukát ásunk a földbe. Ebbe fognak kerülni a palánták. A lyukakba vizet öntünk. Mi egy lyukba kb. 10 liter vizet töltöttünk – de nyilván ez változhat. Annyi vizet kell bele tölteni, hogy eléggé nedves legyen a lyuk.

Levendula palánták
Levendula palánták csomagolva

Fontos leírni, hogy mi nem magról termesztettük ki magunknak a palántákat, hanem azokat úgy vásároltuk. Egyrészt így gyorsabban tudtuk a területet beültetni (egy évet megspóroltunk), másrészt a levendula palánta nevelés egy külön szakterület, amelyhez nem értek és nem akartam kisérletezni vele.

Ezt követően belehelyezzük a palántákat és visszatakarjuk a földet. Az elültetett levendula palánták valahogy így fognak kinézni utána:

Első palánták elültetve
Első palánták, amelyeker kiültettünk 2018 októberében.

Miután az összes palántát a fent leírt módon elültettük, következhet az ültetés utolsó része, az öntözés.

Kiültetett palánták öntözése
A kiültetett palántákat öntözni kell két hétig.

A levendulát a kiültetést követően legalább két hétig folyamatosan öntözni kell úgy, hogy a talaj állandóan vizes legyen és semmiképpen se száradjon ki. Utána a levedula mr nem igényel kükön vizet, de ez az első két hét kritikus a kiültetés után.

Megöntözött levendula
Valahogy így kellene kinéznie a megöntözött levendulának.

Ha ezzel is megvagyunk, akkor kész a levendula kiültetés. Már csak várnunk kell, hogy kivirágozzon.

Hogyan ültessünk levendulát – a talaj előkészítése

Hogyan ültessünk levendulát – a talaj előkészítése

A levendula elültetése elsőre egyszerű feladatnak tűnik, de nagyon sok buktatója van, ahogy azt látni fogjuk. Mégis, hogyan ültessünk akkor levendulát?

Mikor ültessünk levendulát?

Elsősorban az a kérdés, hogy mikor is ültessünk? Ideális időpont az ősz (szeptember – november), vagy a tavasz (március – május). Az első, teszt ültetéseket áprilisban végeztük, a nagyobb terület beültetését októberben tettük meg. Mindkettő jó lett, tehát igazából attól függ csak, hogy kinek mi a szimpatikusabb.

A terület előkészítése

Ha megvan az időpont – nálunk ez most 2018. október vége volt, akkor jöhet a talaj előkészítése. Megszántattuk és megtárcsáztattuk a területet. A szakirodalom trágyázást is ajánl, de ezt kihagytuk. Ezeket a műveleteket elvégeztettük valakivel, mert nem volt erre megfelelő méretű eszközünk.

A szakirodalom szerint a levendula számára a sziklásabb, keményebb talaj is megfelelő, de mi mégsem ilyen talajba ültettük el. Ez azért történt, mert olyan földterületünk van a levendula termesztésére, amelyben korábban gabonát, főleg kukoricát termesztettek. Tehát ez egy adottság, nem tudunk vele mit kezdeni.

A beszántást és tárcsázást követően sorokat húztunk a területre, egymástól 160 cm-re. Az ültetés időpontjában a talaj sajnos nagyon száraz volt, megszevedtünk a sorhúzással.

Talaj előkészítése
Talaj előkészítése, sorhúzás ekével.

A 160 cm sörköz távolságot azért választottuk, mert a növény átmérője kb. 70 cm lesz, mikor megnő, így marad 90 cm a sorok között. Az eszköz pedig, amivel a sorköz művelést végezzük, 100 cm, tehát plussz-mínusz el fog férni a sorok között (ezt majd nyilván 3-4 év múlva tudjuk meg).

Levedula, sorhúzás
Levendula ültetés előtti sorok húzása. Mint kiderült, ez nem kellett volna.

Sorokat azért húztunk, hogy egyrészt kijelöljük az egyenes iránt, másrészt azt terveztük, hogy ezekbe sorokba fogjuk palántázni a levendulát. Mint később kiderült, ezt nem kellett volna.

A következő cikkben leírjuk magát az ültetést és az azt követő öntözést is.