A levendula elültetése elsőre egyszerű feladatnak tűnik, de nagyon sok buktatója van, ahogy azt látni fogjuk. Mégis, hogyan ültessünk akkor levendulát? Második rész.

Ha sikerült előkészítenünk a talajt a levendula ültetésre, akkor kezdődhet maga az ültetés.

Először is egy ásónyomnyi lyukát ásunk a földbe. Ebbe fognak kerülni a palánták. A lyukakba vizet öntünk. Mi egy lyukba kb. 10 liter vizet töltöttünk – de nyilván ez változhat. Annyi vizet kell bele tölteni, hogy eléggé nedves legyen a lyuk.

Levendula palánták
Levendula palánták csomagolva

Fontos leírni, hogy mi nem magról termesztettük ki magunknak a palántákat, hanem azokat úgy vásároltuk. Egyrészt így gyorsabban tudtuk a területet beültetni (egy évet megspóroltunk), másrészt a levendula palánta nevelés egy külön szakterület, amelyhez nem értek és nem akartam kisérletezni vele.

Ezt követően belehelyezzük a palántákat és visszatakarjuk a földet. Az elültetett levendula palánták valahogy így fognak kinézni utána:

Első palánták elültetve
Első palánták, amelyeker kiültettünk 2018 októberében.

Miután az összes palántát a fent leírt módon elültettük, következhet az ültetés utolsó része, az öntözés.

Kiültetett palánták öntözése
A kiültetett palántákat öntözni kell két hétig.

A levendulát a kiültetést követően legalább két hétig folyamatosan öntözni kell úgy, hogy a talaj állandóan vizes legyen és semmiképpen se száradjon ki. Utána a levedula mr nem igényel kükön vizet, de ez az első két hét kritikus a kiültetés után.

Megöntözött levendula
Valahogy így kellene kinéznie a megöntözött levendulának.

Ha ezzel is megvagyunk, akkor kész a levendula kiültetés. Már csak várnunk kell, hogy kivirágozzon.